Munkaadói szeminárium az idős munkavállalók támogatásáról

Széles körű munkaadói információs nappal kezdődik a Közép-Dunántúli Idősödő Társadalom stratégia kidolgozása. A 2012. február 15-én, a Türr István Képző és Kutató Központban tartott rendezvényen a munkaadók megismerkedtek a CE-Ageing projekt tevékenységeivel, a helyi akciókkal, és beszámoltak alkalmazott jó gyakorlataikról.

Ce-Ageing munkaadói szeminárium

Idősödő munkavállalók a kísérleti akciók fókuszában

Szakemberekből álló regionális tanácsadó csoport segíti mától a „CE-Ageing: Közép-Európai Tudásplatform az Öregedő Társadalomért” című, Central Europe program keretében megvalósuló projekt végrehajtását. Az EU által támogatott akció olyan aktuális problémán kíván segíteni, mint az 50 év feletti munkavállalók helyzete. A tanácsadó csoportban helyet kaptak a projektet megvalósító Közép-Pannon Nonprofit Kft-n kívül a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség, Közép-Dunántúli Innovációs Ügynökség, Türr István Képző és Kutató Intézet, valamint Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának munkatársai. A tanácsadó csoport célja, hogy véleményezze a projekt keretében elkészülő szakmai anyagokat, és segítsen az eredmények társadalmasításában.

Kísérleti akciók indulnak az idős munkavállalók helyzetének javításáért

Generációk közti mentorálási programmal kívánják segíteni az idős munkavállalók munkahelyi gondjait Székesfehérváron. Az EU-s támogatású „CE-Ageing” projekt keretében a Közép-Pannon Nonprofit Kft. valamint a Türr István Képző és Kutató Intézet 10 vállalkozás bevonásával hajtja végre kísérleti akcióját, melynek eredményei a remények szerint mások számára is átvehetők lesznek.

Öregedő társadalom: közép-európai partnerség a megoldások keresésére

Az európai társadalmak egyik legsúlyosabb szociális-gazdasági problémájára, a társadalom elöregedésére kíván választ adni a 8 ország részvételével megvalósuló, 2011 elején indult CE-Ageing projekt. Az EU által támogatott kezdeményezésben magyar részről a Közép-Pannon Terület- és Gazdaságfejlesztési Szolgáltató Nonprofit Kft. vesz részt.

Feliratkozás CE-Ageing RSS csatornára